2010. január 4., hétfő

Medence...

Sokan nem tudják de kis pénzből és egy kis munkával remek medencét varázsolhatunk az udvarunkba. A következőkben a medencés élményeimről szeretnék írni nektek, valamint találni fogtok még itt pár igen hasznos információt medenceépítéssel kapcsolatban.
Pár évvel ezelőtt álmodni se mertük volna hogy lesz nekünk is saját medencénk itthon. Ha valakitől azt hallottam, hogy medence, mindig az jutott eszembe, hogy milyen bonyolult és költséges dolog is lehet egy ilyen beszerzése és megépítése. Pedig csalódnom kellett, hál istennek pozitívan ezzel a medencés dologgal kapcsolatban. Manapság egy medencét pl. egy kertes házba, könnyedén beszerezhetünk a nagyobb áruházakban.

És nem kell itt milliós dolgokra gondolni. Úgy 30-100ft között már szép kis medencéket szerezhetünk be. A mi medencénk egy 5méter átmérőjű valamint 90cm mélységű, merevfalú medence, vízforgatóval, létrával. Elég stabil a medence szerkezete. Nem foglal túl nagy helyet sem, és könnyen tisztán lehet tartani.Van hozzá egy remek medence takaró fólia is, ami speciálisan arra a célra készült, hogy mikor épp nem használjuk medencénket akkor ne menjen tele piszokkal. Ezek mellett melegen tartja éjszaka a medencét. A medence fala tehát merev. Ez egy vékony alumínium lemez. A medence egyébként nekünk kör alakú.

Fel kell állítani ezt a lemezt körbe. Megcsinálni az aljzatot a medencének majd jöhet a fólia bele, és a rögzítések majd a víz ami kb 15köbméter, szóval 1nap alatt feltöltödik, és már kész is van. És mindezt mi kihoztuk összesen, talán kevesebb mint 50 000Ftért. Először csak a felszínen volt felállítva a medencénk, majd ezt később leástuk majd körbe csmpéztük, hogy szebb legyen. Így még jobb lett, mert pl. így már lehet bele ugrálni is rendesen. :) Amióta megvan nyaranként örömmel használjuk. Nagyon jó móka. Sokszor áthivjuk egy-egy kertipartiba a családot vagy a barátokat és remekül elvagyunk így együtt. A medence és a víz, sokat dob a hangulaton higgyétek el.

Ami még nagyon tetszenek azok a jacuzzik.Ezekhez nem értek annyira, biztos hogy többe kerülnek. De hál isten volt már alkalmam sokat kipróbálni nyaralásokon, üdüléseken stb. Nagyon kellemes dolog. A meleg és a pezsgővíz együtt remek komfortot nyújt az embernek. Egy szóval remek kis találmány ez a jacuzzi dolog. Egyébként, visszatérve a medencékhez a legáltalánosabban alkalmazott medenceszerkezet tudtomban a zsaluzott vasbeton, mely rugalmassága révén bármilyen igényt ki tud elégíteni. A medence megfelelő zárását kétféle úton lehet biztosítani. A vízzáróságot vagy az erre a célra kialakított vízzáró beton, vagy a betonozást követően felvitt egyéb réteg biztosítja.

A vízzáró beton helyszíni keverése szerintem nem a legjobb ötlet,manapság megrendelésre gyárból szállítják ezeket. A kb.18-20 cm-nél vékonyabb vastagságú fal esetén nem várható megfelelő vízzáróság. Míg az épületek esetében az esetleges repedések nem jelentenek nagyobb problémát, a medencék esetében a repedések nagyon is, ugyanis ezek a vízzáróságot akadályozzák. Ennek elkerülése végett nagyon fontos a medence betonját körbevasalni,(vasbeton) a vasalási tervet pedig inkább egy gyakorlott szakemberrel megcsináltatni.

Pénzbe kerül ez is persze. De jobb a munkafázis ezen részét szakemberekre bízni, mint hogy, megcsináljuk magunk, aztán a végén kiderül hogy, semmit sem ér az egész. Ennyit szerettem volna írni. Ezek után mindenki döntse el,hogyha teheti és van kedve akkor milyen medencét szeretne. Én úgy gondolom bele kell vágni, egy próbát biztosan megér. Köszönöm, hogy idelátogattál. Ajáld kérlek ezt az oldalt, ismerőseidnek, rokonaidnak, barátaidnak.

Termálfürdő...

Magyarországon évről évre több és több termálfürdő létesül. A termálfürdő nagyon kedvelt a turisták és az üdülők körében. A termálfürdő nagyon hangulatos, egészséges, és jó ellazulást biztosít mindenki részére. A termálfürdő általában az idősebbek körében kedvelt, de egyre több fiatalabb és igénybe veszi. Magyarország nagyon sok gyógyvízforrással rendelkezik. Ebből eredően nagyon sok gyógyvizes fürdő van az ország minden területén. A legkedveltebb termálfürdő és fürdők Sárvár, Zalakaros, Tapolca, Pápa, és Hajdúszoboszlón van. Ezek közül a legismertebb és leglátogatottabb a hajdúszoboszlói termálfürdő. Az biztos, hogy szerencsés helyzetben vagyunk mi magyarok a termálfürdő terén. A hazai fürdőzési lehetőségek tárháza hatalmas.

A termálfürdő a testnek és léleknek egyaránt felüdülést biztosít. A termálfürdő gyógyító hatású. A termálvíz több, mint 1000 m mélyről tör fel a felszínre, miközben több kőzeten is áthalad, amely következtében a termálfürdő vize ásványi anyagokban gazdag. A termálfürdő és gyógyvizek vize főként nátrium-hidrogén - karbonátot, vasat, jódot, kalciumot, magnéziumot, káliumot, fluort, ként és szén-dioxidot tartalmaz. A 40 C fok feletti vizeket forrásvizeknek, míg a 34 C fok körüli vizeket termálvizeknek nevezzük. Ezek a vizek mindig a föld mélyéből erednek. A termálfürdő vize ásványi anyagban rendkívül gazdag tehát. A másik és nemzetközileg is nagyon ismert termálfürdő nem más, mint a Hévízi--tó vize. A termálfürdő a balneoterápiának köszönhetően a bőr ereit kitágítja ezáltal, nő a keringő vér mennyisége. Az izomgörcsökre is nagyon jó. A szöveteink vegyi hatása a termálfürdő használatakor a lúgos irányba toldnak el. A gyógyvíz a szervezet húgysavtartalmát is csökkenti, és remekül méregtelenít. A termál fürdő ajánlott a: krónikus ízületi gyulladások, több ízületre kiterjedő meszesedés, csigolyaízületek merevségével járó megbetegedés, idült légúti, emésztőrendszeri betegségek, vastagbélhurut, nőgyógyászati gyulladások, köszvény és törések, ficamok kezelésében.

A termálfürdő használata a szakemberek szerint délelőtt a legjobb. Az hogy mennyi időt töltünk el a vízben, az a termálfürdő hőfokától és egyénenként is változhat. Ha valaki pl. nagyon beteg, és termálvizes kezelésre van szüksége, akkor neki érdemesebb tovább igény venni a termálfürdő vizét. A 38 C fokos vízben egyébként maximum 15 percet ajánlott tartózkodni, az úszást pedig kerüljük az ilyen vízben, mert izomgörcsökhöz vezethet, és légszomjhoz. A termál fürdő vizétől az alacsony vérnyomásúak vérnyomása még alacsonyabbá válhat ezért nem árt óvatosnak lenni. A termálfürdők kialakítása is különféle lehet. A legtöbb gyógyvizes medence egyébként fedett szokott lenni. A termálfürdő sokat segíthet tehát, és remek ellazulást biztosít.